Pénteken céges kiküldetésben volt részem. El kellett mennem egy beszállító partnercégünk vevőtalálkozójára. Fehérvártól 120 km-re kellett mennem a világ vége és a semmi puszta közepe után lévő faluba. Gondoltam, hogy ne unatkozzak, és mert a meghívás nekem és kedves partneremnek szólt, gondoltam elcipelem magammal Katát felebarátnémat. Rá is beszéltem, reggel felöltöztünk laza nyári szerkóba, telipakoltuk a kocsimat mindenféle jóval, a hátsülésre bepakoltuk plüss állatkáinkat, hogy ők is láthassanak világot, és megindultunk. Szereztem egy GPS- t, hogy hát mégse tévedjünk el a jászkarafaszajenő felé menet, Katát meg is bíztam, hogy navigáljon. A GPS csak fülhallgatóval működött, szóval a navigátorom közvetítette az infókat teljesen életszerűen selypítve olyan Bódi Szilvisen! Aztán pár perc után elkezdett kibontakozni a navigátorom és a GPS közötti nézetkülönbség, minekutána Kata közölte a GPS- sel, hogy ne tegezze. Nehezményeztem, hogy sokszor tett megjegyzéseket a sebességünkre a készülék, és még el is akart minket navigálni a helyes útról! Kis mocsok csak flegmán utasítgat erre, arra, belepofázik a vezetésbe, és még csak azt sem tudja, hogy merre van az ara.
Fontos az, hogy nem tévedtünk el, már a célegyesben voltunk, mikor észleltem, hogy nem tudok sebességet váltani. Jeleztem ezt navigátoromnak, aki erre csak annyit mondott, hogy mert béna vagyok! Azt köszi, gondoltam de sajnos nem így volt, mert a gépjármű elkezdett furi hangokat adni. Megálltunk, kiszálltunk, Kata elnyomta a forró betonon hasalok mutatványát, és közölte, hogy az alváz nem néz ki jól, nekem igazából mind1 volt, nem értek hozzá. Felpattintottuk a motorháztetőt, Kata közölte, hogy leszakadt a motor. Mondtam, hogy biztos, hogy nem az kizárt. És de igen, ilyen van, leszakadt mucsapuszta kellős közepén a motor a kiskocsimba! Nem voltam ideges. Nem is visítottam a puszta közepén. Igazából tökéletesen kezeltem a problémát. Mindezek után azt az utasítást kaptam a főnökömtől, hogy ha már ott vagyunk, sétáljunk el a rendezvényre, és majd érkezik a segítség. Elindultunk a negyven fok melegben, a 3 vagy 4 kilométeres gyalogtúránkra. Séta közben megismertük a falucska apraját és nagyját, hosszú percek múlva felbaktattunk a dombtetőre és megérkeztünk a céges murira. Regisztráltunk, mosolyogtunk, kávéztunk, mosolyogtunk, megpihentünk. Leheveredett mellénk két fiatal üzletkötő pacsirta és szóba elegyedtek velünk. Kérdezték, hogy miért vagyunk ilyen megviseltek, mire mi elmeséltük nekik a kis történetünket! Mindezek után a fiatal emberek közölték velünk, hogy láttak minket szerencsétlenkedni az út szélén nyitott motorháztetővel, de késésben voltak és ezért nem álltak meg, hát nekik kellemetlenebb volt a szitu, mint nekünk.
Egész nap elmulatoztunk vidéken, ilyászkodtunk, sétáltunk, agyagoztunk, lovas kocsiztunk, megnéztük a helyi kocsmát, ami felejthetetlen élmény volt, majd mire vissza értünk a kocsimhoz az már rajta volt a szállító járművön, mert hát a kéziféket behúzni minek, így estére egy autó mínusszal de rengeteg élménnyel gazdagabban haza is érkeztünk.
