Majkának van egy száma, amiben van egy ilyen sor, hogy ’nincs mellettem senki, akitől szép lenne a reggel’. Hát ma reggel hálistennek én saját magam mellé álltam, hogy megszépítsem a napom és ezzel megpecsételjem a hét utolsó munkanapját.
Mindenkinek vannak olyan reggelei amikor már rég fel kellett volna kelnie, hogy elkezdejen készülődni, hogy valami emberhez hasonló formátumban induljon meg dolgozni, de még mindíg az ágyban vergődik, és érzi, hogy képtelen felkelni. Ilyenkor nagy nehézkesen kiveti az embert az ágy, elötte fejben már persze kiszámolta, hogy hány perc kell a zuhira, öltözésre és egyéb dolgokra, hogy még épp munkakezdésre beérjen. Nah hát ez szokásosan így volt velem ma is. Óra csörög, indul a vergődés. Nagy nehezen felkeltem, lassú ébredezeés, lezuhi és állok a szekrényem előtt, átgondolva az elöttem álló napot, hogy hol kell megjelennem, merre megyek mit fogok csinálni, hogy ennek fényében válasszam meg öltözékemet, ami nálam egyépként is nehézkes, hát még reggel. Felöltöztem és úgyéreztem, még lehet jól is fogom magmat érezni a munkanap folyamán.
Letipegek a konyhába, ahol találtam egy ásványvizes üvegete, nem kupakosat, hanem olyan szopókás végűt, merthát ez az új divat, hogy ilyenből gizda inni. Gondoltam én kiborítom az üveg tartalmát a mosogatóba, mikor is elkezdtem letekerni a tetejét az üvegnek, amiben a szénsavas víz hatására nyomás uralkodott, ami lelökte a tetejét a miujságnak és az összes mürmücs kijött az üvegből, mint egy szép szökőkútból. Rám, az arcba, a gondosan össze válogatott szerkómra, a csempére, a konyhakőre és mindehová. Ez után következett az a pillanat, mikor megtámaszkodtam a konyhapulton és végiigondoltam felnőtt fejjel a dolgot. Elég kárt okoztam már a reggel folyamán, ha szétverek még valamit minuszos lesz az egész hetem is, elészámoltam hát ezerig, megnyugodtam és jót röhögtem magamon, és már épp lepergett előttem, hogy mehetek átöltözni, mikor is a számolás végére megszáradt a göncöm, mintha mi sem történt volna.
Nyugtázva az örömhírt mgindultam kifelé, mikor is a vizes járolapon megcsúsztam, de nem estem el, mert nem vagyok béna, csak épphogy, ekkor a lenduletem lesodort egy két poharat a pultról a földre amik persze rapityára törtek.. A látkép a következő, állok a konyhában egy tócsában amiben egy halom üvegszilánk úszkál, azt se tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. De jót röhögtem, egy igazi pancser vagyok, vagyis aztmondták nekem az okosok, hogy nem pancser, csak figyelmetlen, szeleburdi és nemtörődöm. Szép napor for all!
